1995 Április 20 csütörtök

Kiértünk Soroksárra a szép napsütésben, s üdvözöltük a nagymamát. Érdeklődött az asszonykám után is. Berendezkedtünk a még mindig üres, de már majdnem kész utcai lakrészbe, majd lementünk borért a pincébe. Attila sajnos elkénezte a borát, s elég termálmedence íze lett. No de azért a második pohár fröccs után már alig tűnt fel. Vittem fényképezőgépet, készült pár fotó. Új számokat próbáltunk, elég bíztatóak, meg felfrissítettük a "disszonáns" munkacíműt, amit még az OA koncerten adtunk elő elég régen. Rájöttünk, hogy ének kell bele, s végül abban maradtunk, hogy én fogok benne dünnyögni valami hangokat. A próba végül énekelgetésbe fulladt, s cigánynótázássá fajult. Hat körül összepakoltunk, s visszagurultunk, előbb Fülihez, akitől lehoztunk egy erősítőt még, majd már a Picasso-ba. Ott előbb a hosszabbítók bizonyultak elégtelen mennyiségűeknek, s késztették vad szerelésekre Fülit, majd rövidesen megtörtént a baj, balga módon fél kézzel próbáltam rácsavarni a Sennheisert az állványra, s leesett, nagyot koppanva. Nem is szólalt meg többé... Füli igen ideges lett, bár rendkívül tiszteletre méltóan egy rossz szót sem szólt irányomban. Csak isten, és egyéb hatalmosságok felé intézte szavait, hangsúlyozva, hogy ez a mikrofon újonan 360 DM. Mit volt mit tenni, végül elindult az időközben befutott Benkeyvel az FMK-ba, ahol éppen Kollerék, Gerdesitsék készülődtek koncertre. Mi meg ott maradtunk, meglehetősen lesújtva Benkey barátnőjével. Hálistennek Gerdesitsnél véletlenül volt egy mikrofon, így legalább a koncert menthető maradt. Hogy kedvünket vegye, még a pincében uralkodó csapos srác is bunkóskodott, kb 5 ször előadta, hogy ő megérti a késésünk okát, de hát sajnos csak tízig lehet játszani, így aztán, ha kilenckor kezdünk, bizony, bizony, sajnos nem fizethetik ki a másfél órára alkudott 6000 Ft-t... Mindezek, s a plakátozás ellenére is gyér közönség előtt is jó koncertet adtunk, s utána két srác oda is jött, mondván, hogy nem tudják honnan szedjük ezt a zenét, de nagyon jó. Néhány hangszert még hiányoltak, merthogy ez a zene annál jobb lenne, minél több hangszeren szólna. Négyezer forintot kisajtolt magából Picasso, de azért mégegyszer végig kellett hallgatnunk, hogy hát sajnos, sajnos. A két srác érdeklődésének felkeltése már megérte. Ami meg a mikrofont illeti, Füli még megpróbálja megjavíttatni, mondtam, hogy a javítás költségét állom, új mikrofont venni egyenlőre sajnos nem áll módomban. Benkeyék hoztak haza, lehet, hogy még többet fogunk találkozni velük is, mert úgy tűnik, kedve van megpróbálkozni a dobolással.

1995 Április 15 szombat

Füliéknél beengedős kaputelefont szereltek fel. Már ott volt Attila is, most kocsi nélkül jött, hogy tudjon inni. Szerencsére nem kellett sok cuccot vinni, így normálisan befértünk a Skodába. Egy benzinkútnál a mol székháznál megálltunk, én kiszálltam, hogy leendő autósként ellessem a tankolás fortélyait Fülitől, aki készséggel magyarázott. Tóth meghallgatta a valahonnan kihallatszó lottósorsolást, nem mintha lottózott volna, de tudni akarta, nem húzták e ki a fix számait. Nem. Kicsit későn fordultunk le, így hosszas kerülők után értünk a kollégiumhoz. Hátulról megkerülve az épületet jutottunk oda, ahol már álltak hasonló cuccoló kocsik. Szívélyesen kalauzoltak a szervezők, és csakhamar túlestünk a beszerelés első fázisán. A nagy terem meglehetősen sivár volt, mint négyszögnek két szomszédos (tehát nem szemközti) oldalán volt a két szinpad, melyek közül mi a kisebbet kaptuk, ott leszünk a második fellépők, összeségében a harmadikak a hétből. (Már tegnap is volt hét, köztük a Sejt, melynek, mint Fülitől megtudtam, már nem tagja egykori katonatársam, Török Péter -állítólag rossz szájízzel váltak el. Bent nem lehetett dohányozni, így kint ültünk le, a büfé előtti társalgóban, ahol egykoron tavaly tavasszal még a Sokapanaszosokkal is kávéztam a közös improvizációk szüneteiben. Sörözgettünk, és nem volt túl izgalmas a dolog, a budaörsi kollégium igazán nem ingerdús környezet. Viszont kiderült, hogy minden zenésznek jár egy ital, meg egy szendvics, oda is adták minden teketória és adminisztráció nélkül. A szervezők egyébként is igen készséges srácok voltak, többször jöttek konzultálni, mert a dobokat nekünk is biztosító tatai zenekar még nem jött meg. Mikor végre megérkeztek, persze nem tudtak a közös dob ideájáról, de meglepő módon nem csináltak belőle nagy ügyet. Volt egy téves riasztásunk is a második zenekar koncertje előtt beállásra, de mire elkezdtük volna, ők is belevágtak, úgyhogy visszakullogtunk söreinkhez. Közben elég tisztesen gyűlt a nép ki tudja honnan, feltehetően főleg az emeletekről, mert nem hiszem, hogy ismeretlen nevekre idegyűlne valaki is a városból. Megállapítottam, hogy az egyetemista lányok borzasztóan fiatalkák mostanság, hogy idén már nem járok közéjük. Úgy fest, öregszem. Az első zenekar iszonyú unalmas jazz-t játszott, Korbai szerint programozáshoz kiváló háttérzene az ilyen, mi Tótthal abban maradtunk, hogy mindenre jó, csak ne kelljen hallgatni. A második iszonyú szar, de igen hangos rock volt, legalább 8-an csapták. Node végre abbahagyták, s mi gyorsan beálltunk. Bár érkezésünkkor rettenetesnek tűnt a hangzás és az akusztika, most elég jól hallottuk magunkat. Belekezdtünk, s a koncert őszinte meglepetésemre határozottan jó volt, bőven vokáloztam is Attilával, főleg a dzsamalban persze. De ennél is nagyobb döbbenetet okozott, hogy a közönség egyáltalán nem fogyott, s kitartóan megtapsolta a számokat. Csak a végén derült ki a meglepő ok: tetszettünk nekik! Hozzám rögvest odajött egy srác, s a Tangerine Dreamhoz, meg a Solarishoz hasonlítgatta hosszasan a zenénket, mindenesetre igen dícsérően. Kifelé menet Tótthal a tatai zenekar valamely tagjának jó harmincas felesége állított meg, mondván, hogy számtalan amatőr zenekaros fesztiválon járt már, de a mi zenénk az első öt között van eredetiségével. Vele is hosszan beszlégettünk, hiányolta, hogy se lemezünk, se kazettánk, kedvence volt a Crimson is, tehát nem lehetett egészen rosz ízlése... Füli is feltünt, újságolva, hogy csupa pozitív visszajelzést kapott. No, egészen jó kedvre derültünk, tán csak a második FMK-koncerten kaptunk hasonló mennyiségű érdeklődő dícséretet eddigi pályafutásunk alatt. Ittunk hát még egy sört, nem szegte kedvünket a 250 Ft-os fejenkénti gázsi sem.