1996. január 19., péntek

1996 Január 18. 20:00

A somogyibélában már Tóth is ott van, vizsgája sikerült, de kifáradt a vonatozásban. Az intercityn mellé ült egy kihívó nő, hogy nem szeret egyedül utazni, de ő kimenekült ebédelni. Úgy látszik -konstatálja-, apa volta vonzó a nők szemében, még ha nincs is ráírva. .Az Fmkban nem volt senki, s ez a helyzet nem is változott. Négy ember előtt zenéltünk, nem is rosszul, ebből kettő Benkey bátyja, ill. Edinája vala. A pesti rockzenei élet hulla lett. Elmenet megcsodáltuk az építész bátty Saab turbóját. 500ezerért vette, 10 éves, de 2-nek se látszik, 150 lóerős, tökéletesen működik. A szerencsés vételt tán az magyarázhatja, hogy az emberek félnek a nagy, ritka kocsiktól. Biztos drága javítani, de csak ha kell javítani. Nyáron el akarja adni, Tóth bele is szerelmesedett rögtön.

1996. január 14., vasárnap

1996 Január 13.

A boltnál parkoltam, Benkeyék épp akkor értek oda, átcuccoltunk. Beálltunk, kicsit próbáltunk is, Tóthék fél nyolc felé érkeztek influenzától bágyadtan, s hozták Beát is. Közönség persze nem jött, már elkönyveltük, hogy megint üres teremnek játszunk, amikor fél tíz felé mégis bekódorgott pár fiatal. Addigra eléggé elmacskásodtunk, hiába volt kellemes öltözőnk, csak az origo-kismamaklub használta. Nosza nekikezdtünk, s mindnyájunk őszinte meglepetésére egész jó hatvanadik koncertet adtunk. Benkey egész jól bánt a próbaként bevetett elektromos dobfelszereléssel. Közben még érkeztek népek, nekik kevés is volt a fél koncert, de nekünk már nem tellett újrázásra. Elpakoltunk, hazamentünk. Benkeyéket.
még elvittük a Borárosi hévig, Fordjuk ledögölve áll valahol Csepelen.